Elon Musk cégeinek palettája egy újabb ékkővel bővült.
Július 26-án Nevada államban megnyílt a Gigafactory, Elon Musk új gyára, mely még csak 14%-ban készült el, de már év végén elkezdi működését.
Az építkezés két éve indult, de a gyár hatalmas méretei (930 ezer m2) miatt még csak most jutottak el odáig, hogy belátható időn belül be is indulhasson a termelés. A gyár akkumulátorokat fog gyártani a Tesla és a Powerwall számára, és az igények egyre nagyobbak. Az első tervek szerint éves szinten 35GWh lenne a termelés, mely az igények szerint akár 150GWh-ra is növelhető lenne.
Az igény legnagyobb része jelenleg a frissen bemutatott Modell 3, a jelenlegi Tesla modelleknél kedvezőbb árú elektromos autó ellátására kell. A későbbiekben pedig a Powerwall részesedése lesz a termelés fele.
A gyárba a Panasonic is beszállt befektető partnerként, hiszen jelenleg is ők szállítják a Tesla számára az akkumulátorokat. Ők szállítják valószínűleg a technológiát is és segítik a jövőbeli fejlesztéseket. A fejlesztés első célja, hogy az akkumulátorok kilowattonkénti gyártási költségét 30%-al csökkenteni tudják.
A Gigafactory csak az első lépés Elon Musk számára, mert a cégeinek jövőbeli terjeszkedése miatt ugyanilyen gyárakat tervez Kínába, Indiába, Európába és még pár helyre Ázsiában. A Solarcity napelem gyártó cég is az ő tulajdona, ehhez kapcsolódva pedig ő az egyik éllovasa a napelem akkumulátoros energiatárolásának.
A gyár mérete mellett az energiafogyasztása is nagy lesz. Ebből viszont a tervek szerint teljes mértékben önellátó lesz, mert megújuló energiával látják el az energiaigényét.

Már sokan hallottak a
Csernobil jelenleg egy katonákkal őrzött, elzárt terület, ahol a nagymértékű sugárszennyezés miatt áll. A mezőgazdaság, állattenyésztés, erdőgazdálkodás, ipar vagy turizmus egyaránt kizárt ezen a hatalmas, 2600 km2 méretű Luxemburgnyi területen.
Személyautóként már több is létezik elektromos autókból, de most a Nikola Motor Company emelte a tétet és bemutatta a Nikola One nevű elektromos kamion első példányát. Az ötlet logikus volt, hiszen ha már
Mitől lesz valami a ház akkumulátora? Az xStorage egy olyan rendszer, melynek célja a ház energiaellátásának teljes körű vezérlése és optimalizálása.
A
Egy gyulai cégnél most kiderült a titok: Napelemes áfa csalás
Melyik ország mutat példát a megújuló energia használatában? Sokan automatikusan Németországot említik, hiszen a
Az Otthon Melege változások könnyítést hoznak a
Pár évvel ezelőtt egymás után épültek a napelem gyárak Magyarországon. Mostanában sajnos ezeknek a gyáraknak a bezárásáról szólnak a hírek. Miután csődbe jutott, a legújabb napelem gyár bezárás áldozata a szolnoki ASolar.