Energiatárolás akkumulátorral és akkumulátor áresés
Sokat fejlődtek az akkumulátorok az utóbbi években, de az előrejelzések szerint az igazi változások még csak most jönnek. Ennek a változásnak az egyik hajtóereje a napelemek terjedése. A napelem ugyanis csak nappal termeli az energiát, de nekünk éjszaka is szükségünk lenne rá. Erre válasz az energiatárolás akkumulátorral.
Pár cég, pl. a Tesla vagy a Bosch már jelenleg is kínál Litium ionos szolár akkumulátorokat. Ezek ugyanúgy működnek, mint a mobiltelefonban vagy a fényképezőgépben levő akkumulátorok, csak ezek lényegesen több energiát tudnak tárolni, és több feltöltési-kisütési ciklust képesek elviselni. Segítségükkel a nap közben megtermelt energiát a napelem rendszer először az akkumulátorokba tölti, majd csak utána a többi kerül visszatöltésre az elektromos hálózatba. Később, mikor már nem süt a nap, a ház az akkumulátorokban eltárolt energiát használja először, majd annak lemerülése után kezdi csak a hálózatból kinyerni az áramot. Így néha sziget üzeműként, néha hagyományos visszatápláló rendszerként működik a napelem rendszer. Az alapelv már régóta ismert, csak ma még nem igazán gazdaságos.
No ennek a gazdaságosságnak a változását jósolják most a szakértők. A Bloomberg Energy előrejelzése szerint 2020-ra az ilyen akkumulátorok ára kb. 57%-al csökken. Ez már olyan mértékű változás, mely alapjaiban írja át ezt a piacot. Ekkor már megéri akár a szolgáltatóról való teljes leválás is, és a saját önellátásra való átállás.
Az előrejelzés szerint ez olyan méretű igényt hoz elő, hogy a jelenlegi kb. 200 millió dolláros energiatárolásos piac 2018-ra 2,8 milliárd dollárosra nő.
Ami némileg meglepő, hogy a tárolás terjedése még a szolgáltatóknak is hasznos, ugyanis a jelenlegi napelem betáplálási hullámokat kiegyenlíti. Ma a szolgáltató nem tud mit kezdeni a nagy teljesítmény hullámzásokkal, melyeket sok apró tároló blokk segíthet kiegyenlíteni.
Sok országban már jelenleg is nagy léptékű a napelem elterjedése, mely ezzel a fejlesztéssel akár egy teljes ország energiafüggetlenségét is képes lenne megoldani.

Megjelent az NPD Solarbuzz friss elemzése, melyben rangsorolja 2013 napelem gyártóit, a gyártott összesített teljesítmény alapján. Az így előállt napelem gyártói rangsor valószínűleg senkinek sem okoz meglepetést. Kína a domináns és még folyamatosan erősödik is.
Günther Oettinger az Unió energiaügyi biztosa nyilatkozata szerint leépítik a megújuló energia támogatásokat. Véleménye szerint a megújuló energia erőművek mellé kell támogatni azokat a kiegészítő erőműveket, melyek kiegészítik a termelés gyengébb vagy völgyidőszakait. Hiszen amikor nem süt a nap, nincs szél, befagy a folyó és nincs több biomassza az erőműbe, akkor is kell az energia. Ehhez viszont a megújuló energia támogatása már nem szükséges.
A Kyocera nem azért növeli a napelem feszültség értékét 600V-ról 1000V-ra, mert ez veszélyesebb, hanem mert sokkal gazdaságosabb. Kimutatták, hogy ezzel a lépéssel a megtakarítás elérheti a 20%-ot!
Az apple már több alkalommal bizonyította, hogy fogékony a környezetvédelemre és az új technológiákra.
A napelem, ha süti a nap, akkor termeli az áramot. Nekünk viszont akkor is jó lenne az energia, ha éppen este van. Erre a napelem akkumulátorral kombinációra ad megoldást két feltaláló, Raisz Iván és fia, Raisz Dávid.
Az Ausztráliában tartott napelemes autók versenyét egy Holland csapat nyerte.
Sokat közeledtek Kína és az Unió álláspontjai a kínai napelemekkel kapcsolatos védővámmal kapcsolatban. A megegyezést egy Kína által vállalt mennyiségi (10GW/év) és árbeli (0,5 euro/W) korlát vállalása hozza létre. Ezért cserébe az
Németországban rendszeresen dőlnek meg a napelemes energiatermelés rekordjai. A mostani napelemes rekord viszont már olyan arányokat mutat, ami alapvetően határozza meg egy ország energiatermelését.